• 2015. márc. 13.
  • 0 hozzászólás

Továbbképzés külföldön

 

Fontos számomra, hogy állandóan képezem magam, ezért 15 évig jártam különféle kiállításokra. Nem csak dolgoztam kint a standokon, hanem folyamatosan feltérképeztem, hogy melyik cégnél mik az újdonságok. A sminktetoválás folyamatos fejlődésben és forgásban van, így nem engedhetem meg maganak hogy ne tanuljak. Állandóan új technikákat tanulok, gyakorolok még én is, hogy amikor úgy érzem, abban a stílusban csinálom, ami számomra is megfelel, és magamon is hordanám, akkor már a vendéget is meg tudom ajándékozni egy csodaszép sminktetoválással. Több fórumon megosztjuk tudásunkat egymással, sőt a Permanent Make Up world fórumon is megcsodálhatjuk egymás munkáit

Hollandiába több alkalommal jártam, ahol sok technikát tanultam, de természetesen mindenki másként csinálja alapon, a saját módszereit kikísérletezi az ember, így a sminktetoválás személyenként változik. Senki nem tud egyformán dolgozni, még akkor sem, ha ugyanott, ugyanannál az embernél tanult, sőt akár továbbfejlesztheti a tudását. Ez nagyban a kézügyességtől és a szorgalomtól függ......valamint az akaratról :)

Hollandia 2012

2012 februárjában Hollandiában részt vehettem egy olyan továbbképzésen, ahová kizárólag oktatókat hívtak meg a világ minden tájáról. Köszönöm a Nouveau Contour cégnek, köszönöm a Holland és az Amerikai trénernek....és nagyon hálás vagyok a magyar oktatómnak.

I took part in this, thanks to the Nouveau Contour company, thank you for the trainer the Netherlands and the U.S.

 

Vissza

Hozzászólások (0)

    Új hozzászólás

    Tájékoztatjuk, hogy hozzászólása csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.

    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    Bartus Márta vagyok smink és orvosi tetováló
    Bartus Márta vagyok smink és orvosi tetováló

    Precízek csak akkor lehetünk, ha az adott szakterületen maximálisra képezzük magunkat!

    Bartus Márta vagyok smink és orvosi tetováló

    Hívjon a +36 (30) 500 29 23

    Bartus Márta esztétikai smink és orvosi tetováló. A Swiss Color Akadémia oktatója. A Budai Esztétikai és Plasztikai Központ munkatársa